Kórházunk története

A hatvani kórház 1961-ben a Városi Tanács kórházaként kezdte meg működését a korábbi Grassalkovich kastélyban. A felső szinten nyílt meg a 70 ágyas kórház, melyből negyven ágyon ápoltak belgyógyászati, harminc ágyon, pedig sebészeti betegeket. A földszinten kerültek kialakításra a szakrendelők.

1967. november 07-én átadásra került a jelenlegi 8 emeletes épületegyüttes, majd 1972-re megépült az orvos- nővérszálló épülete. 1975-ben megnyitották az intenzív osztályt is. 1979 tavaszán átadásra került az új traumatológiai műtő és osztály. 1980-tól már külön erre a célra épített gyógytornateremben kezdhették meg a betegek rehabilitációját. Három évvel később a parkban felállított három faházba a szakrendelő is átköltözhetett.

1987-ben adták át a szakorvosi járóbeteg rendelőintézet új épületét. 1987-ben összesen 532 fekvőbeteget tudott fogadni egyszerre a kórház. Két évvel később 1989. szeptember 16-án a kórház „felvette” Albert Schweitzer nevét, és önálló, önkormányzati tulajdonú költségvetési szervként folytatta működését.

1995-től kezdődően címzett támogatásból épület-, orvos- és kórháztechnikai rekonstrukció kezdődött a kórházban, mely 2001 őszén leállt, így a homlokzat javítására és a nyílászárók cseréjére nem került sor.

2000-ben az 1997. évi CLIV egészségügyi törvény előírásainak megfelelően újból kialakításra és bevezetésre került a minőségirányítási rendszer, mely a gyógyító és megelőző ellátásokon túl az infrastruktúra területére is kiterjedt.

2002-ben a képviselőtestület elfogadta a kórház új alapító okiratát és a korábbi 452 ágy helyett az aktív és krónikus ágyak száma 375 ágyban került megállapításra.

2003 – 2004-ben bevezetésre került a kórházi- és a járóbeteg ellátási standardok, melyek az Egészségügyi Minisztérium szakmai előírásait tartalmazták.

2003 nyarán megnyitották a kórház parkjában a művese állomást, melyet az FMC (Fresenius Medical Care) működtet.

2006 októberében pályázati támogatásból kialakításra és átadásra került az Európai Uniós normáknak is megfelelő helikopter leszálló pálya.

2006. november 01-jétől a kórház működtetését az Önkormányzattól a HospInvest Zrt. vette át, és a kórház önálló gazdasági társaságként Hatvani Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft. néven működött tovább. 2007 februárjában az egészségügyi reform hatására a kórház ágyszáma 394-re emelkedett, melyből 118 krónikus és rehabilitációs ágy a parádfürdői telephelyen működött 2012. június 30-ig.

Még ugyanebben az évben került kialakításra a kórházban a mátrix struktúra.

2007 szeptemberében egynapos sebészeti ellátás keretében a már működő nőgyógyászati, sebészeti és traumatológiai ellátás mellett bevezetésre került a szemészeti ellátás, majd 2008-ban a fül-orr- gégészet is.

2009. augusztus 01-jétől a kórház működtetése az önkormányzat tulajdonában álló Hatvani Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Zrt-hez került.

2011. január 01-jétől a kórház működtetését az Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet Nonprofit Közhasznú Kft. látta el, mely szintén 100%-ban önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság. A társaság megalapításával a kórház visszanyerte szakmai és gazdasági önállóságát is.

2012. május 01-jétől a 2012. évi XXXVIII. törvény a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról 1.§, 2.§-a alapján a kórház tulajdonosa és működtetője a Magyar Állam, a fenntartói jogokat a Állami Egészségügyi Ellátó Központ (AEEK) gyakorolja.

2012. július 1-jétől megszűnt a mátrix struktúra. Így az intenzív osztály mellett 6 aktív osztály összesen 234 ágyon, a krónikus belgyógyászati osztály 26 ágy és a mozgásszervi rehabilitáció 20 ágy kapacitáson, a krónikus nőgyógyászati osztály betegeit 15 ágyon a parádfürdői kórház szakembereinek közreműködésével kezeltük

2014 szeptemberétől Európai Uniós forrásból átfogó infrastrukturális fejlesztés kezdődött az intézetben. 2015-ben átalakult kórházunk krónikus rehabilitációs ellátása. 41 ágyas krónikus belgyógyászati, 20 mozgásszervi rehabilitációs osztály, valamint a Sürgősségi Betegellátó Osztály 6 ágy kapacitással július 1-jétől kezdte meg működését. Így 240 ágyra növekedett az aktív ellátás kapacitása

Kórházunk az M3-as út mentén Budapest és Miskolc között, a 21-es főút mentén Budapest és Salgótarján között, az egyetlen gyorsan elérhető, sürgősségi ellátásra is alkalmas, traumatológiai ellátást is nyújtó egészségügyi intézmény.

 

Skip to content